Topallasok_fejlec_banner_work_job_logo
Topallasok_fejlec_banner_work_job_logo2
Topallasok_fejlec_banner_work_job_logo3

Öt hosszú hétvége és 3 szombati munkanap lesz 2014-ben

Öt hosszú hétvége és 3 szombati munkanap lesz 2014-ben


984_naptar_szabadsag_topallasok_hu.jpgEbben az évben nem lesz olyan szerencsénk a munkaszüneti napokkal mint 2013-ban volt. A szokásos ünnepekkel (húsvét hétfő, pünkösd) együtt 2014-ben csak öt olyan hosszú hétvége lesz, amikor megnyújthatjuk a pihenést, derül ki a munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló NGM-rendeletből.

A rendelet 2013. augusztus 30-án jelent meg, és január elsejével hatályos.

A dolog ott kezdődik, hogy pechünkre március 15. idén rögön szombatra esik. A munka ünnepét viszont lehet majd nagy pihenéssel ünnepelni. Május 1. csütörtökre esik, így az utána következő péntek (május 2.) is pihenőnap lesz. Ezt a napot május 10-én szombaton kell majd ledolgozni.

Augusztus 20-at idén nem tudjuk a nyár utolsó "kis szabadságává" alakítani, mert szerdára esik. Aki előre gondolkozik, az vegyen ki előtte vagy utána két napot és akkor jár jól.

Október 23. viszont csütörtökön lesz, így másnap, pénteken sem kell majd dolgozni. Ezt pénteki napot egy héttel korábban, október 18-án szombaton kell majd ledolgozni.

November 1. sem jön ki jól, mert az is szombatra esik.

2014-ben december 24. szerdára esik, ami már pihenőnapnak számít, de emiatt december 13-án szombaton dolgozni kell. Így karácsonykor öt szabadnap jön ki egyben.

Foglaljuk össze még egyszer:
Húsvét hétfő: április 21.
Pünkösd hétfő: június 9.
Május 1. csütörtök (négy nap szünet a hétvégével együtt)
Október 23. csütörtök (négy nap szünet a hétvégével együtt)
December 24. szerda (öt nap szünet a hétvégével együtt)

Forrás: index.hu